Villanások a Twitteren



bazo9: tumblr

Ezt se hagyd ki!

Életképek

Címkék

autó (6) budapest (6) élet (6) foci (7) google (6) gyurcsány (5) hülye (8) hülyeség (19) internet (10) játék (6) labdarúgás (10) magyar (40) magyarország (11) média (9) politika (8) reklám (5) sport (14) szex (6) videó (5) Címkefelhő

Subba

Nincs megjeleníthető elem

Webisztán

Nincs megjeleníthető elem

Hozzászólások

Online

2009.05.06. 06:02 InformatívTeknős

Elment az én nagyapám

1931. augusztus 8. - 2009.május 05.

Rengeteg dolog belefér majdnem 78 évbe. Elfér benne egy második világháború, egy '56 és egy rendszerváltás. Megfér benne Fidesz, MSZP és még ki tudja kik. Sokaknak akár több házasság is, az én nagyapámnak ebből egy jutott. Egy csodálatos. Az elmúlt évben ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat, ünnepelte a család. Nem volt rivaldafény, amolyan meghitt családi összejövetel volt. Csak ámultunk a számon, ötven. Kimondani is sok, náluk azonban egyetlen hangos szót nem hallottam az én magam 27 évében. Ő volt az aki megtanított biciklizni. Nagyapa szaladt mellettem, botot dugott a kerékpár hátuljába és úgy tartott egyensúlyban. Élveztem. Aztán kicsivel később füllentett, mert azt mondta "még indig fogom" persze hogy nem fogta. Elestem. Sírtam. Csakúgy mint most, de mennyivel másabb ez a mostani. Aztán belefér egy kis focizás a kertben, sakk a szobában, hatalmas ebédek és végtelen türelem.

Elfér a 78 évben rengeteg utazás, ő azonban nem nagyon szeretett kimozdulni, kirándulgatni. Inkább a Tisza egyik holtága melletti kis kertet gondozta. Benne volt és benne van mindenben a keze. A semmiből épített fel két házat, kisfiúként nem láttam ki a gyomból ott, ahol most egy kis víkendház áll, puha gyepen feküdhetek és paradicsomot ehetek, ha úgy gondolom. Ilyen volt az én nagyapám. Imádott horgászni és engem is megfertőzött! Vagy fordítva? Mindegy is. A lényeg, hogy együtt jártunk. Régebben többször, az utóbbi időben már kevésbé. Terveztem, hogy a nyáron lemegyünk, mint a régi szép időben, de ez már sajnos nem teljesülhet. Talán majd máskor. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy reggel négy órakor ébresztett, szedtük össze a felszerelést és mentünk le a csónakhoz, utóbb a stéghez és fogtunk több vagy éppen kevesebb halat. Nem számított. Beszélgettünk, anekdotáztunk, tanácsokat adtunk és fogadtunk.

A kosárlabdával bizonyosan én fertőztem meg. Mióta elkezdtem játszani, lelkesen figyelte előbb az én, majd a Szolnoi Olaj eredményeit. A mérkőzések napján izgatottan kapcsolt a teletextre és várta az eredményt. Az évad elején aprólékosan kivágta a sorsolást, amelyen tollal pontosan követte, hogy melyk fordulóban milyen eredményt ért el a csapat. Szerettünk róla beszélni, latolgatni, néha fanyalogni, majd amikor bajnokok lettek együtt örülni. Egészen az utolsó pillanatig csinálhatta amit szeret. Semmit sem kellett kényszerből abbahagynia.

Nincs többé a határozott kézfogása, mosolygós köszöntése mikor meglátogattuk őket barátnőmmel, nem bontja fel többet a pezsgőt az ünnepeken és nem lesz zavarban, amikor fényképezni próbáljuk. Az igazság az, hogy én vagyok zavarban. Nincs többé és egyelőre nem tudom hogyan lesz nélküle. Nagyapa, ha fentről látsz hidd el nekem, az egy irtózatos nagy hülyeség, hogy aki meghl az örökre elmegy. Aki ezt mondja, az hazudik. Mindig velem leszel és fogunk mi még együtt pecázni, úgyhogy jobban teszed, ha minél jobb csalikat szerzel, mert még több halat fogok, mint TE!

"Hajrá Olaj" (ő érteni fogja, én pedig köszönök neki mindent)

 

Bookmark and Share

süti beállítások módosítása